Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Pikachu elszabadult, és az emberek közt mászkál

2018.06.29. 09:40

A korábban járványként terjedő Pokemon Go játék tervezője, a Niantic bejelentette, hogy a kiterjesztett valóságra (AR) épülő platformját más fejlesztőknek is elérhetővé teszi. A megoldásukat Real World Platformnak nevezték el, és kiadtak róla egy videót, hogy bemutassák, most mire képes.

Ennél pedig csak jobb lesz a platform, mert folyamatosan fejlesztik. A kódban tanuló algoritmusok dolgoznak, ezzel sikerült megoldani, hogy a virtuális objektumok a valódi tárgyak mögé tudjanak rejtőzni, és rajzolt barátokkal is lehessen bújócskázni. A videón is jól látható, hogy a sztenderd AR-ben Pikachu a növények előtt fut el, míg a Niantic által Occlusion Technology névre keresztelt megoldás az objektumok mögé helyezi a képet. 

A látottak alapján arra is következtetni lehet, hogy a Niantic milyen újításokat tervez bevezetni a Pokemon Go és a még készülő Harry Potter: Wizards Unite játékokban.

A Niantic vezérigazgatója, John Hanke egy San Franciscóban tartott találkozón azt is elárulta az ott megjelent újságíróknak, hogy ennél jóval nagyobb terveik vannak, és úgy tekintenek a platformjukra, ahogyan az Amazon a AWS szolgáltatásra, bár lehet, hogy ez esetben az Unreal Engine vagy a Unity lenne jobb példa, hiszen azok is grafikus motorok, amelyekre sokan építenek játékokat.

(The Verge)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Pikachu elszabadult, és az emberek közt mászkál

A Pokemon Go tervezője feltuningolta a kiterjesztett valóság platformját.

101 · Jun 29, 2018 09:40am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments