A világ egyik legrosszabb melója a Facebookon moderálni

2018.07.09. 19:53

Részletesen mesélt munkájáról és az azzal járó következményekkel egy korábbi Facebook-moderátor a Business Insidernek. A 27 éves Sarah Katz többek között arról is beszélt, hogy annyi gyerekpornót, állatkínzást és más sokkoló tartalmat kellett megnéznie minden nap, hogy egy idő után teljesen érzéketlenné vált a témával kapcsolatban.

Katz nyolc hónapot dolgozott a Facebook Menlo Park-i főhadiszállásán moderátorként. Ennek annyi a lényege, hogy minden egyes jelentett Facebook-posztot meg kellett vizsgálnia, majd dönteni annak leszedéséről vagy éppen megtartásáról. Ezeket a bejelentéseket ticketnek hívták egymás között, és állítólag napi nyolcezer ilyen bejelentés érkezett hozzá.

Éppen az elképesztő mennyiségű ticket miatt is döntött úgy a Facebook tavaly, hogy 4500 főre emeli a moderátorai számát, ami további 3000-rel emberrel nő még idén. Emellett komoly pénzt költ arra a cég, hogy mesterséges intelligenciával szűrjék a zavaró vagy illegális tartalmakat.

Csak 2018 első három hónapjában

  • 21 millió posztot tüntettek el meztelenség vagy pornográfia miatt
  • 3,4 millió posztot erőszak ábrázolása miatt
  • és még több millió bejegyzést gyűlöletbeszéd, spam vagy terrorizmus miatt.

Katz például arról is beszél, hogy volt alkalom, amikor folyamatosan egy olyan videót próbáltak feltölteni, amelyen két meztelen kisgyerek simogatja egymást, miközben valaki instruálja őket a kamera mögül. Ráadásul a feltöltőt sem tudják ilyenkor beazonosítani, mert egyik nap amerikai címről, másik nap már pakisztániról próbálják ugyanazt a felvételt feltölteni.

Az is kiderül még, hogy ha valaki 30 napnál fiatalabb Facebook-profilről tölt fel hasonlót, akkor a rendszer automatikusan kamuprofilnak kezeli, és deaktiválja az illetőt. Viszont ha 30 napnál régebben regisztrált be a Facebookra, akkor csak simán leszedik a kifogásolt posztot, és hagyják az illetőt tovább facebookozni. És a legsúlyosabb állítás, hogy Katz szerint abban az időszakban azt sem írták elő nekik, hogy kötelezően jelentsenek minden bűncselekménnyel felérő tartalmat, és annak feltöltőjét.

Az ott eltöltött idejét mégsem tartja haszontalannak a ma már kiberbiztonsági szakértőként dolgozó nő, szerinte elképesztően fontos lenne, hogy a közösségi oldalak sokkal nagyobb hangsúlyt helyezzenek a moderálásra, és arra, hogy ez ne csak rövidtávú munka, hanem egy komoly felelősséggel járó állás lehessen.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM