Szilvia
5 °C
16 °C

A thaiföldiek nem kérnek Musk segítségéből

2018.07.10. 11:28

Bár Elon Musk rekord idő alatt megépíttette a thaiföldi barlangban rekedt gyerekek kimentéséhez megálmodott mentőkapszuláját, a thaiföldiek nem veszik igénybe az amerikai mérnökök segítségét – írja a CNET.

Musk még múlt pénteken jelentette be, hogy a helyszínre küldi két cége, a rakétagyártó SpaceX és az alagútfúró Boring Company mérnökeit, hátha tudnak segíteni a mentésben. Musk ötlete egy kis mentőkapszula volt, amelybe beférne egy gyerek, akit így a búvárok biztonsággal kihozhatnak a vízen át a barlangból. Végül a mentőcsapat elkezdte a mentést, de Musk hétfőn bejelentette, hogy ennek ellenére meg is építették és már tesztelték is gyorsan a rakétaalkatrészekből készült kapszula prototípusát.

A mentést végző helyi csapat vezetője, Narongszak Oszotthakorn viszont most udvariasan megköszönte Musk felajánlását, de mint mondta, a kapszula nem alkalmas arra, hogy bevessék a mentés során:

Bár a felszerelésük technikailag kifinomult, nem passzol a feladathoz, hogy behatoljunk a barlangba, [...] nem praktikus a küldetésünkhöz.

A thai gyerekfocicsapat június 23-án rekedt a Tham Luang barlangban, miután a kifelé vezető járatokat a heves esőzések miatt elárasztotta a víz. A tizenkét gyerekből az első két mentőakció során nyolcat már kihoztak, még négy gyerek és a csoportot kísérő tanár vár a sorára, az ő kimenekítésükre indított harmadik mentési fázist magyar idő szerint kedd reggel kezdték meg, és előreláthatólag hosszabb lesz, mint az első kettő. A válsághelyzetről szóló legfontosabb tudnivalókat és a téma cikkeit ebben az aktában gyűjtöttük össze.

Musk egyébként személyesen is ellátogatott a helyszínre. Twitteren azt írta, a focicsapat után Vaddisznónak elnevezett kapszulát Thaiföldön hagyják, hátha a jövőben még szükség lesz rá. Instagramra posztolt egy videót is a barlangból, amelyet a búvárok használnak bázisként a mentés során:

Just got back from Cave 3

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés,

A valóban sokat jótékonykodó Muskot rendszeresen éri az a vád, hogy puszta üzleti számításból repül rá rendszeresen az éppen aktuális katasztrófákra, hogy hangzatos felajánlásaival látványos pr-akciót kerekítsen a válsághelyzetek köré. Az üzletember adományait és felajánlásait külön cikkben gyűjtöttük össze.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?