Magdolna
18 °C
27 °C

Egy spanyol cég keresztezte a Segwayt és a Vespát

golf
2018.07.10. 17:41

A barcelonai Bel & Bel nevű kisvállalkozás megépítette az ikonikus Vespa robogó által inspirált Segwayt – írja a Highsnobiety. A cég kifejezetten járművek átalakítására szakosodott. Építettek már fotelt SEAT 600-ból és VW Bogárból is. Ezen kívül asztalt, széket, sőt hűtőszekrényt is készítettek már járművek felhasználásával.

A Z-Scooternek elnevezett járgány három jármű alkatrészeiből épült. Az alapokat a Ninebot által gyártott Segway adja, a formáját a Vespának köszönheti, míg az erejét a Tesla szuperlítium akkumulátora biztosítja. A járgány 20 kilométer/óra maximális sebességet képes elérni, hatótávolsága pedig legfeljebb 35 kilométer.

Mivel könnyen szétszerelhető és szállítható, népszerűbbé válhat mint a konkurenciája. Szintén előnyt jelenthet számára, hogy kilenc színben is elérhető, és bármilyen minőségű talajon tud közlekedni jó rezgéscsillapítású gumijainak köszönhetően. Az alábbi videón megtekinthető, hogyan működik.

Aki kedvet kapott hozzá, 2 millió forint körüli összegért megrendelheti innen.

(Borítókép: z-scooter.com)