István, Vajk
17 °C
34 °C

Csalódást keltő a VR szupersztárja

2018.07.13. 10:36

Ha a Magic Leap első demója a VR jövője, akkor az nagyon hasonlít a VR múltjára.

Ahogy csütörtökön mi is megírtuk, a Magic Leap bejelentette, hogy a nagy reményekkel várt vegyesvalóság-szemüvege, a One fejlesztői változata már idén nyáron elérhető lesz. A befektetésekkel jócskán kitömött cég azonban demózta a forradalminak kikiáltott technológiáját is, amitől finoman szólva nem ájult el a világ – írja az ExtremeTech.

Na de mit is ígér a Magic Leap? Míg a hagyományos virtuális valóság (VR) azt jelenti, a felhasználó léphet be egy számítógéppel generált környezetbe; a kiterjesztett valóság (AR) pedig azt, hogy a valódi fizikai világba ágyaznak be virtuális elemeket; a Magic Leap vegyes vagy kevert valósága (Mixed Reality) ez utóbbinak a felturbózott változatát akarja elhozni: nem egy kijelzőn kell nézni a valódira ráhúzott virtuális valóságot, hanem a szemüveg azt közvetlenül a retinánkra vetíti rá, hogy a szemünkben álljon össze a minden eddiginél komplexebb és pontosabb hibrid kép.

A négy éves működése alatt 2,3 milliárd dollárt (640 milliárd forintot) összekalapozó cég most bemutatta, hol tart a hamarosan érkező technológia – és elég nagy csalódást keltett. Emlékeztetőül, a Magic Leap felbukkanásakor ilyen élményt ígértek:

 

És itt egy videó a mostani állásról:

A fenti – nem élőben demózott, hanem előre rögzített videón prezentált – bemutatóban egy kis virtuális szörny jelenik meg, előbányászik egy sziklát, majd a felhasználó felé hajítja, aki vagy a kezével szét tudja robbantani, vagy ha elhajol, a virtuális szikla addig repül, amíg darabokra nem törhet egy valódi fizikai felületnek csapódva. 

Ha a videót szakemberek nézik, biztosan több ügyes technológiai megoldást is rögtön kiszúrnak, és könnyen lehet, hogy ez valóban újabb lépés a VR/AR csiszolgatásában – de hogy a cég neve által sugallt varázslatos ugrásnak nyoma sincs, az biztos. Hogy az őrületes pénzeket a cégbe öntő befektetőknek elég lesz-e ez, az feltehetően a nyári debütálás után már valamivel tisztábban fog látszani. Egyelőre mindenesetre úgy tűnik, hogy a Magic Leap se biztos, hogy képes lesz beteljesíteni a virtuális valóság sok éves, de soha el nem érkező ígéretét.