Az XP a legkevésbé biztonságos Windows

2010.04.28. 16:59
A Microsoft nyolcadik alkalommal adta ki a Security Incident Report című tanulmányát, ami a különböző Windows-verziókat hasonlítja össze biztonsági szempontból.

Nem meglepő módon a két fő tanulság az, hogy a javítócsomagok és szervízpakkok telepítése nagyban növeli a rendszer biztonságát, illetve minél régebbi operációs rendszert használ az ember, annál inkább veszélyeztetik a rosszindulatú programok.

A felmérés szerint a legbiztonságosabb rendszereknek ma a Windows családon belül a Windows 7, illetve az SP2 csomaggal felszerelt Vista 64 bites verziói számítanak. A 32 bites változatoknál már jelentősen magasabb a fertőzött rendszerek aránya, de még így is csak a fele a legrosszabb adatot produkáló Windows XP-nek.

Az XP esetében a fertőzött gépek 55 százalékánál sikerült a vírusnak az operációs rendszer egy biztonsági résén át behatolni, míg Windows 7-nél ez az arány csak 24 százalék - itt többségében a böngésző sebezhetőségeit támadják a rosszindulatú programok és hackerek.

A jelentés kitér arra is, hogy vírusok szempontjából egyáltalán nem homogén az internet, szinte minden országban és nyelvterületen speciális helyi problémákkal kell szembenézniük az antivíruscégeknek. Amerikában és Angliában például a trójai programok jelentik a legnagyobb fenyegetést, míg Brazíliában a banki adatokra vadászó vírusok aratnak, Koreában a féregprogramok élik fénykorukat, míg Kínában az online játékok hozzáféréseit ellopó vírusok jelentik a legnagyobb gondot.



  • Hírek
  • Megtakarítás