A hackerek ráharapnak az Almára

A kártékony kódok általában elkerülik az Apple Mac gépeket, és olyan népszerűbb oprendszereket vesznek célba, mint amilyen a Windows, meg bizonyos Unix-változatok. A Symantec legújabb jelentése azonban arról árulkodik, hogy nem lesz ez mindig így, és az Apple OS X használói is elkezdhetnek félni.

A Mac-rajongók régóta azt hangoztatják, hogy a számítógépük szinte teljesen biztonságos, szemben a konkurenciával, például a Windows operációs rendszerrel, amely a világ számítógépeinek a kilencven százalékán fut. A Mac gépeken futó OS X oprendszer a Unixra épül, és kevesebb mint öt százalékos részesedése van a világpiacon.

A hackerek eddig főleg azért kerülték el az Apple számítógépeit, mert azok nem igazán elterjedtek, tehát nem jó célpontok. A Mac mini bemutatása azonban felkelthette a rosszindulatú támadók érdeklődését, a parányi gép ugyanis olcsó és nagyon népszerű, véli a Symantec.

Amatőr kezdők

Az új Macintosh-vásárlók valószínűleg olyan kezdő felhasználók lesznek, akik nem értenek igazán az informatikai biztonsághoz, nem ismerik a veszélyeket, írta a Symantec jelentése. A cég egyébként harminchét veszélyes Mac OS X-hibát dokumentált, amely minden esetben azt jelenti, hogy az Apple elismerte a hibát és javítást is készített hozzá.

A jelentés persze azt is tartalmazza, hogy bár a Mac hibáinak a száma növekedik, más operációs rendszerekben valószínűleg így is többet találnak majd.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25