Titkosítás és kódtörés. 64 bites kód feltörése négy év után az idén?

Mióta világ a világ, értéke van az információnak. Egyesek védik, mások megszerezni próbálják.
Az elmúlt évszázadban (bármilyen furcsa ez még mindig, a XX. századról van szó) minden korábbinál hatásosabb titkosítási módszereket fejlesztettek ki. Ezek fejlődésének a legnagyobb lökést a számítógépek megjelenése adta, hiszen lényegesen hatékonyabban lehet számítógép segítségével kódolni és dekódolni az eredeti információtartalmat.

A tökéletes titkosítás egyszerre áldás és átok egy titkosszolgálat számára. Ezért is építenek hátsó kapukat a kereskedelmi forgalomba kerülő titkosító eszközökbe. Ez természetesen igen veszélyes helyzeteket teremthet.

A hátsó kapuk nélküli titkosító algoritmusok által generált kódot egyéb támpontok híján csak a nyers erő módszerével (az összes lehetséges kulcs felhasználásával) lehet visszafejteni.

Ez bizony időbe telik. Méghozzá sokba. Hogy mennyibe is valójában? Ez jelenleg leginkább a számítógépek műveleti sebességétől és a kulcshossztól függ. Egy gép esetén néhány száztól néhány százmilliárd évig terjedhet az időigény.

Valamivel jobb a helyzet, ha több számítógép dolgozik egyszerre a feladaton. Évek óta folyik egy verseny kódtörő csapatok között az RSA Labs különféle hosszúságú kulcsainak megfejtésére.

1997-ben 250 nap alatt feltörték az RSA Labs 56 bit hosszúságú kódját.

A sikeren felbuzdulva még abban az évben elkezdték a csapatok a 64 bites változat visszafejtését. Úgy tűnik, hogy a több mint 4 éve tartó erőfeszítést még ebben az évben siker koronázza. A kódolt üzenet megfejtőjének jutalma 1.000 dollár lesz, csapata pedig 2.000 dollárt kap.

Az eltelt idő alatt a 18.446.744.073.709.551.615 lehetőség közül 12.267.884.765.079.666.688 különböző kulcsot, vagyis a feltöréshez szükséges mennyiségnek mintegy 67%-át sikerült végig próbálgatni.

A munka kezdete óta eltelt idő alatt azonban megsokszorozódott a visszafejtést szervező Distributed.net rendelkezésére álló számítási teljesítmény. A növekedés oka kettős. Egyrészt a résztvevő gépek száma, másrészt azok teljesítménye is növekedett. A statisztikák szerint a számítási teljesítmény 261 naponta megduplázódik. A növekvő kapacitással magyarázható, hogy míg a lehetséges kulcsok 67%-ához 1541 napra, addig a maradék 33%-hoz előreláthatólag csak 339 napra van szükség. A hátralevő idő, napról napra csökken, várhatóan az év közepe táján meglesz a megfejtés.

A 64 bites RC5-64 kód feltörése az eddigi legnagyobb ilyen jellegű vállalkozás. A munkában pillanatnyilag több mint 315 ezer önkéntes, több mint 12 ezer csapatba szerveződve vesz részt. Ez pillanatnyilag a gépek számát és sebességét figyelembe véve összesen 92.141.082.000 kulcs/s fejtési kapacitás.

A legsikeresebb csapat neve Dutch Power Cows, a legnagyobb magyar csapaté a Team Hungary STB+, jelenleg a 17. helyen áll.

A közeli siker után még kérdéses, hogy nekifog-e a Distributed.net a 128 bit kulcshosszúságú kód megfejtésébe, hiszen a mai számítási teljesítményeket figyelembe véve ennek a kódnak a megfejtéséhez mintegy 117.106.103.342.763.157.348 évre volna szükség.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25