Informatikai biztonság - törvényi szabályozás II/2

A cikk előző részében az új törvényi szabályozás fontosabb kérdéseit kezdtük a szakmai közvélekedés tükrében áttekinteni. Ebben a részben a tartalmat érintő főbb elemeket tekintjük át.
Az internet, intranet jogtalan kifürkészése, zárt csoportnak szóló vagy zártan közölt információ feltörése, elolvasása, másnak címzett elektronikus levelek tartalmának megszerzése

Ez a terület többnyire semlegesen kezelt a közvélemény által. A "lehallgatás" cselekményét természetesen mindenki büntetendőnek tartja. Valójában azonban sokan nincsenek is igazán tisztában azzal, hogy az elektronikus levelek, üzenetek mennyire kiszolgáltatottak. Akik pedig komolyabban foglalkoznak a témával, azok a munkahelyre érkező levelek, üzenetek vállalat általi figyelésének jogszerűtlenségét is ebbe a körbe utalnák, véleményük szerint a törvénynek ezeket a kérdéseket is pontosítani kellene.

Gyermekpornográfia

A gyermekpornográfia terjesztését eddig is büntette a törvény, mostantól azonban a pornográf képek birtoklása vagy a számítógépen, internetes weboldalon történő felajánlása is bűncselekménynek számít.

Ezen kategória szigorításával kapcsolatban sem lehet komoly ellenkezést tapasztalni a szakmai közvélekedésben, legfeljebb a szolgáltatók hivatkoznak bizonyos ellenőrzési nehézségekre, célja ellen nem emelnek kifogást.

Az informatikai társadalmat ebből a szempontból inkább az, a törvénnyel közvetlen kapcsolatba nem hozható hangulati elem zavarja, mely a sajtóban sokszor egybemossa az internetet a gyermekpornográfiával, a bombagyártással és a politikai szélsőségekkel, annak tartalmi korlátozásának szándékával. Ilyen megvilágításban igen sokszor állítják szembe a véleménynyilvánítás szabadságát és az esetleges szabályozás kérdését.

Az adatok változatlan formában történő megőrzésének elrendelése

Az egyiklényeges eljárásjogi újdonság a kötelező megőrzés intézménye. Jövő évtől a hatóságoknak lehetőségük lesz arra, hogy a bűncselekmények felderítése, és az elektronikus bizonyítékok megóvása érdekében elrendeljék az adatok változatlan formában történő megőrzését, korlátozva ezáltal a kezelő beavatkozási jogát.

Büntetési tételek

A jogszabályokban szereplő új bűncselekményeket egytől két évig, míg a gyermekpornográfiával kapcsolatos bizonyos elkövetési módokat akár nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatja a bíróság.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19