Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Dupla keménység

2002.08.27. 17:10
A programozhatóság teszi alkalmassá a számítástechnikai eszközöket arra, hogy az élet szinte bármely területén hasznukat vehessük. A korlátlan programozhatóság azonban legalább akkora átok, mint áldás - legalábbis biztonságtechnikai szempontból. A számítógépnek ugyanis teljesen mindegy, hogy egy hasznos programot, vagy éppen egy vírust futtat-e.
A webszerverek talán a leggyakoribb célpontjai a hackertámadásoknak. A leggondosabban összeállított szoftveres védelem esetén is előfordulhatnak olyan biztonsági rések, melyek felhasználásával az elkövetők módosíthatják a szerver tartalmát. A sikeres behatolások során nem csak az eredeti adathalmazt, hanem a tettesek felderítését megkönnyítő naplófájlokat is módosítani szokták az elkövetők.

Külön ír, külön olvas

A Scarabs nevű japán cég által szabadalmaztatott speciális winchester hardveres megoldást kínál a webszerverek biztonságának fokozására. A megoldás lényege abban áll, hogy az írási és olvasási műveleteket külön olvasófej alkalmazásával hardveresen elválasztják egymástól. Jelen pillanatban e technológia alkalmazásával két eszközt is létrehoztak.

  • Az egyik a naplófájlok írásvédetté tételét oldja meg oly módon, hogy az írófej nem képes a korábban tárolt anyagokat módosítani vagy törölni, csak hozzáírni tud.
  • A másik úgy biztosítja az adatok sértetlenségét, hogy külső lekérdezésekhez csak az olvasófejet használja. A szerver tartalmának megváltoztatásához a rendszergazda külön csatolón keresztül az írásra is képes fejet használhatja.

    Amennyiben az írófej vezérlését szoftveresen sem kötik össze a webszerverrel, százszázalékos védelem alakítható ki alkalmazásával. A cég igazgatója, Naoto Takano elmondása szerint a kétfejes winchester ötlete már 1985-ben megfogalmazódott benne, ám az akkori PC központú biztonsági feladatok megoldására nem volt hatékonyan alkalmazható, mert túl sokáig tart, míg az olvasófej az írófej által újonnan írt adatokat felismeri. Ez a probléma azonban webszerverek esetében fel sem merül, hiszen viszonylag ritkán módosítják a tartalmát. A biztonsági-meghajtó ára várhatóan 900 dollár (220 ezer Ft) körül alakul, és az év vége előtt tervezik piacra dobni.

  • Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

    Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

    Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

    Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

    Mekkora összeget tudsz erre szánni?

    Mekkora összeget tudsz erre szánni?