Mi újság a Linuxnál?

A Linux név egyre közismertebb. A cégek egyre meghatározóbb része üzemeltet, vagy tervezi ilyen rendszer üzemeltetését. Míg a nagyobb vállalatok elsősorban szervereik között helyeznek el egy-egy pingvines gépet, addig a kisebb vállalkozások és magánszemélyek munkaállomásaikon kezdik használni.
Nagymérvű áttörésre körülbelül 2005-re lehet számítani - vélekednek a szakértők. Véleményük szerint addig elsősorban a Windows 2000-es szériának van komolyabb esélye az általánossá váláshoz. Ennek elsősorban a nagyvállalatok "konzervatívabb" IT irányítása a fő oka. A kisebb cégek és felhasználók ugyanis kénytelenek az "óriások" lábnyomán haladni, hacsak nem kockáztatják meg az inkompatibilitás önkizáró lehetőségét.

A két világ egyre jobban közeledik egymáshoz, pontosabban a pingvint egyre inkább arra készítik fel, hogy Windows lobogós termékeket futtasson, illetve azokkal kompatíbilis alkalmazásokkal szereljék fel.

A fő szempont, ami várhatóan a Linux tömeges térnyerését előkészíti, az valószínűleg mégsem ez. Nyílt forráskódja révén bárki számára ellenőrizhető, és továbbfejleszthető egy ilyen rendszer.

Kína az utóbbi időben különösen törekszik az önállóságra. A multinacionális cégek termékei gazdasági és hírszerzési kockázatokat rejtenek magukban a távolkeleti ország számára. Az önálló informatikai háttér, és a független szoftveripar kialakításához jó alapot szolgáltat a Linux forráskódja. A Kínai változat fejlesztését Red Flag néven, a Kínai Tudományos Akadémia koordinálja.

Egy ekkora Linuxos piacot még a Microsoft sem hagyhatja ki számításaiból. A távolkeleti döntés súlyát nagyban növelheti az a tény is, hogy a Pingvin Dél-Amerikában is komolyan megvetette a lábát, a világ egyik legnagyobb médiakonglomerátuma az AOL Time Warner pedig tárgyalásokat folytat a Red Hat megvásárlásáról.

Egy 1000 amerikai céget érintő közvéleménykutatás szerint sokan amiatt térnének át erre az operációs rendszerre, mert véleményük szerint a széttagolt fejlesztés eredményeképp kevéssé támadható, illetve gyorsabban javítható egy ilyen rendszer. Hogy az állítással egyet értünk-e vagy sem, nem befolyásolja azt a tényt, hogy sokan a biztonság fokozódását várják ettől a szoftvertől.

Fontos jelzésként foghatjuk fel az egyik interneten található Linuxos lap házi közvéleménykutatásának eredményét is, mely szerint a felhasználók a néhány évvel korábbihoz képest jóval könnyebben kezelhetőnek és átláthatóbbnak tartják a rendszer.

Összességében tehát középtávon az ilyen típusú rendszerek nagytömegű elterjedésére lehet számítani. Rövid távon addig is marad a Windows, és a Mac OS.

Biztonságtechnikai szemszögből vizsgálva a kérdést, rövidesen komolyan fel kell készülni az ilyen rendszerek biztonságos üzemeltetésére, melyhez komoly felkészültségű Linuxos szakemberekre lesz szükség.

Az Ön otthoni gépének egyik partícióján véletlenül nem a pingvin az úr?

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19