A frissen megjelent kártevő, úgy tűnik tehát, kárt csupán a Microsoft számára okoz, hiszen a terjedésen kívül csak arra képes, hogy lejárassa az e technológia biztonságosságába vetett hitet. A W32.Donut nevű jószág terjedési módja régimódi, a fájlok megnyitását követően bemásolódás úján fertőz. Annak érdekében, hogy valami örömet azért mégis szerezzen gazdájának is, minden tizedik fertőzés után a következő üzenettel lepi meg: "This cell has been infected by dotNET virus!".
A vírusirtókat fejlesztő cégek a kód megjelenése óta gőzerővel dolgoznak a megoldáson, a Microsoft pedig még nem nyilatkozott ebben az ügyben.