Fóliákkal védhető rajzok a Visio 2002-ben

A Visiót egyre többen használják a legkülönfélébb rajzi feladatok megoldására. A program egyik legfigyelemreméltóbb tulajdonsága, hogy az egyes ábraelemek viselkedését igen sokrétűen szabályozhatjuk. Ebben a cikksorozatban arra teszünk kísérletet, hogy az ábraelemek védelmével kapcsolatos témákat körbejárjuk.
Komplett ábrarészek védelme

A Visióban többnyire bonyolult, összetett ábrák készülnek. Az ilyen ábrák bizonyos összetartozó részeit már a szerkesztés folyamán is érdemes megvédeni a véletlen módosítás, vagy törlés elől.

A legcélravezetőbb megoldás erre a feladatra az úgynevezett "fóliák", layerek használata. Az egyes fóliákon elhelyezett tartalom megjelenítése és védelme tetszés szerint szabályozható.

Az egyes alakzatok fóliákhoz rendelése alapvetően háromféle módon történhet:

  1. Bizonyos előre gyártott rajzi elemeknél automatikusan, ha fólia információval helyezték a stencilre (Pl.: alaprajzi ábrák esetén).
  2. Utólagosan a Format menü, Layer_ parancsával. (Ebben az esetben az alábbi ablak jelenik meg: Itt kell kiválasztanunk, vagy létrehoznunk (New gomb) azt a fóliát, amelyhez a meghatározott ábraelemeket szeretnénk rendelni.)

  3. Előre a View menü, Layer Properties ablakában alapértelmezésként megadott fóliára. Ezzel a beállítással minden fóliainformáció nélküli rajzi elem az alapértelmezésként megadott fóliára kerül.

Egy fóliát alapértelmezéssé úgy tehetünk, ha a megfelelő fólia Active mezőjét kipipáljuk.

Az adott fóliára helyezett ábraelemek láthatóságát a Visible, a nyomtathatóságát, pedig a Print mezőben található pipa kikapcsolásával szüntethetjük meg.

A védelmet három mező együttesen szolgálja.

- A Lock elem kipipálásával kijelölhetetlenné, és ezáltal megváltoztatatlanná tehetjük a fólián található elemeket.
- A Snap mező pipájának eltávolításával az újabban rajzolt elemek körvonalát nem "vonzzák" magukhoz az objektumok.
- A Glue opció kikapcsolásával pedig nem is köthető össze a védett objektumokkal újabb rajzi elem.

A cikksorozat második részében az egyes objektumok védelmi képességeiről lesz szó.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31