Feltörték a Sun hálózatát

Szövegfelolvasó szoftverrel próbálta bemutatni a Sun a nagyközönségnek a Sun Grid nevű új számítógépes hálózatát, de gonosz hekkerek ezt megakadályozták.

Több mint egy évnyi halogatás után szerdán elindult a Sun Microsystems által felépített új számítógépes rendszer, a Sun Grid. Ennek a rendszernek az a lényege, hogy az amerikai állampolgárok egy dollárért egy órán át futtathatnak valamit a szerverek egyik processzorán. A Sun a Cepstral nevű szoftverrel próbálta bemutatni a hálózat működését, amely a bevitt szöveget gépi hanggá alakítja át, és mp3 formátumban menti el a szöveget. De erre nem került sor, a szájt csak egy hibaüzenetet írt ki, mert egy támadás lebénította a rendszert.

Azt állítja a Sun, hogy esélye sem lett volna a túlterheléses támadás leverésére, ezért inkább visszavonult a bástyái mögé, azaz a Sun Grid egy védett részére, ahová csak azonosított felhasználók léphetnek be. Aisling MacRunnels a Sun egyik elnöke a Cnetnek elmondta, hogy a támadások egyáltalán nem befolyásolták az új rácshálózat működését.

A Sun Grid egyike azoknak az újszerű ötleteknek, amellyel a kaliforniai cég megpróbál újra lábra állni, a 2001-es dotkomcsőd után ugyanis hardverei és szoftverei sokat veszítettek népszerűségükből. A Sun Grid hálózatán PayPal segítségével lehet fizetni a szolgáltatásért. Az ügyfeleknek természetesen a címüket is meg kell adniuk, mert a rendszer biztonsága szampontjából a Sunnak fontos tudnia, kik a felhasználói.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17