Hájas kölyök korán érik

A gyermekkori kövérség következménye, hogy a lányok korábban elérik a serdülőkort – állítják a Michigani Egyetem kutatói, akik több éven át vizsgáltak 354 gyereket. Azok a lányok, akik már háromévesen túlsúlyosak voltak, majd a következő három évben tovább híztak, már kilencévesen elérték a pubertáskor küszöbét. „Előző kutatások kimutatták, hogy a korábban érő lányok testtömegindexe magasabb, ám nem volt világos, hogy a korábban kezdődő serdülés okozza a testsúlynövekedést, vagy fordítva. Vizsgálatunk az első bizonyíték arra, hogy az utóbbiról van szó” – közölte dr. Joyce Lee, a kutatás vezetője. Lee azt is beismerte, egyelőre nem tudják, hogy mi az összefüggés oka.


A korai pubertás nem olyan jó dolog, mint amilyennek hangzik. A jelenséggel együtt jár, hogy megszaporodnak a pszichés problémák, beilleszkedési nehézségek, idővel pedig nagyobb az esély az alkoholizmusra és a tinédzserkori terhességre. Az ilyen lányok közül sokan felnőtt korukban is túlsúlyosak lesznek, és náluk az átlagnál nagyobb a tumoros megbetegedések kockázata

 

[via MTI]

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32