Az AppleInsider szerint a kaliforniai cég rövidesen piacra dob egy hordozható gépet, amiben a merevlemez helyett egy NAND flashmemória lesz az elsődleges adattároló. A pletykák szerint egy subnotebookról, azaz halmozottan apró gépről van szó, nagyjából 10 colos kijelzőt kell elképzelni, már ha egyáltalán.
Rá is férne, a gép az Apple-re, a technológia meg a világra. Jelenleg a 13 colos MacBook a gyártó legkisebb gépe, de sokaknak ez túl nagy, ráadásul nem is könnyű, több mint két kiló. A merevlemezeket még tényleg száműzhetnék már az apró gépekből, túlságosan sok helyet foglalnak, sokat fogyasztanak, melegszenek.
Az AppleInsider szerint a technológia bevezetése ellen annak drágasága szól: amíg egy 32 gigabájtos merevlemez 22 dollárba kerül, addig a hasonló méretű memóriáért 160 dolcsit kell fizetni. Mivel a Mac OS X úgy kezdi, hogy 35 25 gigabájtnyi alkalmazást ráír adattárolóra, legalább 64 gigabájtra lenne szükség, az meg már 320 dollár, sok. Az is igaz ugyanakkor, hogy a 10 colos laptopok többnyire drágák, kevéssé lehetne érezni ezt a tételt.
A pletykaoldal szerint az Apple a merevlemezes iPodok adattárolóját is lecserélné, de pont a magas ár miatt ez kevéssé tűnik valószínűnek.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Klapka utca 4.
- Alapterület 150 m2 Szobák 4+1 db Vételár 139,99 M Ft
Rovataink a Facebookon