Lóránt, Loránd
-6 °C
1 °C

YouTube: Törökországban betiltva

2007.03.08. 13:04
0 hozzászólás
Még hogy az internet szétzúzza a hagyományokat, meg hogy a modern kor a pont a nemzeti történelem végén. A görögök és törökök régi szokásaikat folytatva a YouTube-on folytatták a gyűlölködést, a digitális konfliktus azonban annyira elmérgesedett, hogy a török kormány betiltotta a videomegosztót. Közel egy hétig tartott az elkeseredett video-feltöltés, a végén már olyan durva felvételek kerültek fel, hogy egy bíróság meghozta a nehéz döntést.
 

A törököknél az verte ki a biztosítékot, hogy az egyik felvételen melegnek mutatták be Kemál Atatürk államalapítót, a modern Törökország atyját. Felháborodott törökök ezrei fordultak a YouTube-hoz, ezért aztán eltávolították a felvételt, és a bíróság is közbelépett.

Paul Doany, a Türk Telekom vezére a Die Welt című német napilap internetes kiadásában megjelent cikk szerint elmondta, hogy késedelem nélkül eleget tesznek a hivatalos határozatnak. Más szolgáltatókon keresztül ugyanakkor továbbra is hozzáférhető a világszerte rendkívül népszerű portál.

Kemál Atatürk becsmérlése és a nemzet szidalmazása Törökországban egyébként bűncselekmény és börtön jár érte. (via MTI)