A Sony újradizájnolja a PSP-t

A Kotaku megszellőztette, a Sony folyamatosan tagadta, aztán most mégis kikotyoga, hogy újradizájnolja a hordozható Playstationt – majd valamikor. A Sony egyik angliai igazgatója, Ray Maguire hétfő délután azt találta mondani, hogy a PSP csak a zsebkonzol "első változata", mostantól lehet találgatni, milyen lesz a második. A Playfuls.com emlékeztet rá, hogy az eredeti PlayStationt is követte az újratervezett PSOne, és a PS2 után is jött egy még kettesebb modell.
Ebből kiindulva viszont még évek telhetnek el, mire lesz új PSP, mert az új dizájnok mindig 4-5 évvel az eredetiek után jöttek, a PSP-t viszont Japánban 2004 decemberében, az USA-ban 2005 tavaszán, Európában 2005 őszén kezdte árulni a Sony. Tehát 2010, mondjuk. A Kotaku szerint a PSP 2-esnek jobb lesz a kijelzője, hamarabb áll fel, mint az egyes, jobbak lesznek a gombjai, kap 8 giga belső flash-memóriát, talán érintőképernyőt, talán kamerát. A Playfuls visszafogottabb, annyit tart valószínűnek, hogy a PSP 2 kisebb, könnyebb és talán olcsóbb lesz, mint az első PSP.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32