Két amerikai hivatal is betiltotta a Windows Vistát

Egyelőre nemet mondott a Vistára az amerikai közlekedési minisztérium (DOT) és az országos szabványügyi és technológiai intézet (NIST). Mindkét intézmény elsősorban kompatibilitási problémákkal indokolja, miért nem engedi több tízezer alkalmazottjának, hogy Vistára  váltson. Michael Baum, az NIST szóvivője kedden a Cnetnek azt mondta, a szervezet szakemberei éppen tesztelik az új operációs rendszer biztonságát, és a Vista mellett az IE 7-est és az Office 2007-est is tiltólistán tartják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31