Itt az új UMPC

A Samsung a tavalyi Cebiten próbálkozott be először az UMPC-vel, az ultrahordozható számítógéppel. Bár már hetekkel korábban elkezdték heccelni a közönséget (nem is a Samsung, hanem a platform alapjait kidolgozó Microsoft), végül senki sem értette, hogy miért is kéne megvásárolni a Q1-et. Okostelefonnak túl nagy volt, laptopnak nehézkes, de a távol-keleti cég  lélegzetvételnyi időt sem hagyott: az idei Cebiten bemutatta az utódot.

A Register szerint a készüléken Windows Vista operációs rendszer fut, nagyobb felbontású kijelzőt kapott elődjénél (800x480-ról 1024x600-ra ugrott a képpontszám), és végre rápakoltak egy QWERTY billentyűzetet is. Az első modell még csak érintésérzékeny kijelzővel volt felszerelve, meg persze lehetett mellé billentyűzetet is venni., de akkor pont a lényeg veszett el: a Q1 nem volt többé kompakt.

A gépben valamilyen alacsonyfogyasztású Intel processzor dolgozik egy gigabájt memória meg hatvan gigabájtos merevlemez társaságában. A Q1 Ultra a Samsung szerint 3,5 órán keresztül üzemel akkumulátorról, súlya 690 gramm, és pont akkora, hogy Bud Spencer zsebébe sem férne bele.

Még mindig nem értük, hogy ez mire jó.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32