Steve Ballmer a Stanfordon tartott előadásában is utalt rá, és a Microsoft pénteken hivatalosan is megerősítette azt a korábbi értesülést, hogy fizetni fog azoknak vállalati ügyfeleknek, akik alkalmazottaiktól a Live Search használatát követelik meg, írta meg azIT.news.
A Microsoft Windows Live projektjének szóvivője, Whitney Burk közleményben adott tájékoztatást arról, hogy a szoftvercég azoknak a vállalati ügyfeleket, akik a Live Search használata mellett döntenek, különféle szolgáltatásokkal és képzésekkel kívánják támogatni. A Microsoft Service Credits for Web Search elnevezésű kezdeményezés résztvevői ingyenes szolgáltatásokat kaphatnak, vagy a gyűjtött krediteket beválthatják egyéb termékekre, képzésekre. A csatlakozók a bejelentkezéskor 25 ezer dollárnyi, plusz számítógépenként és évenként, a szolgáltatás használatának gyakoriságától függően 2–10 dollárnyi kreditet kapnak. John Batelle szakíró szerint a dolog akár működhet is, ám könnyen visszafelé sülhet el, hiszen nagy ellenállást válthat ki azokon a munkahelyeken, ahol az eddigi gyakorlattal ellentétben ezek után főnöki utasításra kell majd böngészőt, illetve keresőoldalt váltani.
A Microsoft tavaly már megpróbálkozott hasonló akcióval, amikor a felhasználókat ajándékokkal igyekeztek keresőoldalukra csábítani. De ez nem vezetett sikerre, ezért is indíthatták ezt az új akciót, hiszen a keresők piacát a Nielsen/NetRatings felmérése szerint abszolút módon uralja a Google (több mint 50%), utána a Yahoo következik (közel 24%), s ugyanitt a Microsoft csak 8 százalékot ér el.