Ballmer a Stanford Graduate School of Business hallgatóinak tartott csütörtöki előadásában azt mondta, hogy „esztelen” mértékű a Google növekedési üteme, és érthetetlen az a tervük, hogy egy éven belül a duplájára kívánják emelni alkalmazottaik létszámát – hiszen a Microsoft három évtized alatt, megfontolt fejlesztéssel érte el a mai 75 ezres számot, a Google ez idő töredéke alatt fog ekkorára megnőni. Roppant veszélyesnek tartja azt is, hogy a Google egyetlen üzleti modellre építi stratégiáját, a hirdetésorientált kereső működtetésére, és nem keresi a megújulás útját, nem áll több lábon.
A Microsoft vezetője szerint a hatalmas létszámú munkaerőt a versenytárs nem használja ki hatékonyan, és kétségeit fejezte ki a Google cégfilozófiáját illetően, mely szerint például külön munkaidő biztosításával minden alkalmazottat arra ösztönöznek, hogy a saját ötletein dolgozzon. Ballmer szerint a keresőcég túl sok olyan lényegtelen, hatásvadász intézkedést vezetett be a munkahelyen (itt a család-, gyermek- és állatbarát munkahelyi körülmények biztosítására gondolt), melyeket nem lehet komolyan venni: „Mi is foglalkozunk aranyos dolgokkal. Például robotkísérletekkel” – jelentette ki a hallgatóság hangos kacaja közben. (Az előadásról tudósító CNET újságírója megjegyezte, hogy Ballmer beszéde közben Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója, épp az iskola kávézójában ebédelt.)
Ballmer előadásában kifejtette, hogy a jó üzleti vállalkozás négy fázisban zajlik: az ötlet megfogalmazása, a kritikus tömeg elérése, a maximális pénz „lefejése”, majd egy új terv kifundálása. A Microsoft-vezér szerint a Google most a „lefejés” fázisában van, amely a Microsoft esetében az 1980-as és 1990-es években történt meg.
A Microsoft és a Google egyébként az USA vezető egyetemein is nagy harcot vív a kiemelkedő képességű hallgatók megszerzéséért, Ballmer előadása is a toborzókampány jegyében zajlott.