Megszívja, aki ritka betegségben szenved

Európában kb. harmincmillióan szenvednek olyan ritka betegségekben, amelyekre alig van segítség – idézi az MTI a Die Welt című online kiadását. A lap szerint nagyjából hatezer olyan kórság létezik, ami tízezerből ötnél kevesebb embert érint. Az e betegségeket gyógyító szerek kutatátsa sokszor drága és bonyolult, vagyis a gyártókat semmi nem ösztönzi arra, hogy ilyen orvosságokat fejlesszenek.

 

A jelek szerint léteznek ugyanakkor elegáns megoldások is, amire giesseni tudósok adtak példát. A tüdőtúlnyomás ritka betegség, amelynek esetében a tüdőben emelkedik a vérnyomás, és ez túlterheli a szívet. Az eddigi tapasztalatok szerint a betegség diagnosztizálása után az átlagos várható élettartam nem haladja meg a három évet. A tudósoknak eszükbe jutott, hogy a hegymászók a magasban a levegő alacsony oxigéntartalma miatt hasonló szimptómáktól szenvednek. A kutatók a különböző hatóanyagokat a hegymászókon próbálták ki, végül a sildenafil nevű hatóanyaggal sikert értek el anélkül, hogy a betegek egészségét kockáztatták volna. A giesseni tapasztalatokból Relatio néven  új gyógyszer született.

 

Az Európai Unió 2000-ben fogadott el irányelveket a ritka betegségekről, illetve gyógyszereikről. A rendelkezés tíz éves kizárólagosságot biztosít a fejlesztőknek egy adott gyógyszer esetében, ami a döntéshozók reményei szerint vonzóvá teheti a kisebb cégek számára is a kutatást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32