Egymilliárd dollár virtuális világokból

Észak-Amerikában 576 millió, Európában 299 millió dolláros forgalmat generáltak 2006-ban az online virtuális világok (mmorpg-k). A legfőbb jövedelemforrás mindkét térségben az előfizetés volt, a reklámokból és a megvásárolható virtuális tárgyak forgalmából az összbevétel 13 százaléka származott.

Piers Harding-Rolls, a ScreenDigest brit piackutató vonatkozó tanulmányának szerzője szerint az elmúlt néhány évben főleg a World of Warcraft sikerének köszönhetően nőtt a piac. De az egymilliárd dolláros (kb. 185 milliárd forint) határ áttörése mindenekelőtt az újonnan megjelenő játéktípusok - így a Second Life - megjelenésének köszönhető. "A piac elmozdult a speciális, rétegigényekre szabott játékok felé" - mondta Harding-Rolls a BBC-nek. 
Azért még mindig a WoW a legnépszerűbb: világszerte 8 millió előfizetője van, ebből  hárommillió a vizsgált két térségben, ahol a  ScreenDigesten megjelent kutatási összefoglaló szerint 54 százalékos a piaci részesedése, és egy év alatt 471 millió dollárt termelt.
2011-ig további erőteljes növekedés várható. Gyorsabb ütemű bővülésre inkább Európában lehet számítani, mert a piac még nem annyira telített, mint Észak-Amerikában, és jobban terjed a szélessávú internet.
Az előrejelzés szerint 2011-re a MMOG-piac eléri a másfélmilliárd dollárt, és az előfizetők száma meghaladja a 10 milliót. (via MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32