Igenis volt gyerekszobája a dinoszaurusznak

Jó reggelt. Montana az USA azon állama, ahol hegyeken kívül semmi nincs. Tehát épp ideje volt, hogy találjanak valamit Montana államban. Így történt, hogy Montana államban 95 milló éves dinoszauruszcsontokat találtak (egy felnőtt és két fiatal példány maradványait), és erről a brit Proceedings of the Royal Society B című szaklap online kiadása ma be is számolt. A leletekből David Varricchio paleontológus és csapata arra következtet, hogy az Oryctodromeus cubicularis gödröt ásott kicsinyeinek, és ott nevelgette őket. A kutató szerint ez az eddig talált legjobb bizonyíték arra, milyen gondos szülők voltak a dinoszauruszok: azzal, hogy gödörben tárolták a kölyköket, nemcsak a ragadozóktól, hanem a mostoha időjárástól is megvédték őket. A kutató szerint elképzelhető, hogy a lyukásás lehetővé tette más, sarki vagy sivatagi fajok túlélését is, így a felfedezés megkérdőjelez egyes a dinoszauruszok kihalására vonatkozó elméleteket is. Képünk jobb felső sarkában  Varricchio látható a nevezetes gödörben (forrás: Montana State University).

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32