A megoldás egy olyan alagútsor, amelynek leghosszabb darabja 57 kilométer, és amely végig ugyanabban a tengerszint feletti 500 méteres magasságban húzódik. Ezáltal a vonatok elérhetik a 240 kilométer per órás sebességet, és a Zürich-Milánó útvonalat a jelenleg teljesített 4 óra helyett két és fél óra alatt tehetnék meg, ami azt jelenti, hogy gyorsabban juttatják célba az utast, mintha az repülne.
A gigantikus munka javában folyik: kétezer ember dolgozik az alagúton napi 24 órában, az év minden napján, miközben fejük felett az Alpok két és fél kilométer magas tömbje tornyosul. A friss levegőt és a hűtést hatalmas ventillátorok biztosítják, de így is 30 fok körüli a hőmérséklet.
A világ leghosszabb alagútján különféle technikákkal dolgoznak: van, ahol robbantanak, másutt a világ legnagyobb alagútfúró gépe vájja a hegyet: átmérője 10 méter, és átlagban napi 40 métert halad, ami világrekord. Ha azonban nehézségek támadnak, például ha a kőzet puha, mint a vaj, csak fél métert lehet haladni naponta a fokozott omlásveszély miatt, amely ellen végig speciális acélgyűrűk behelyezésével védekeznek. Emellett folyamatosan kell építeni a járatokat, amelyeken a munkások és gépek eljutnak a helyszínre.
Eredetileg azt tervezték, hogy a vonatok megállás nélkül végigsuhannak az alagúton, de mivel Sedrun településnél a munkások helyszínre juttatásához építeni kellett egy állomást és egy 1000 méter magasba vezető liftet, akkor azt a jövőben is használni fogják: az állomás neve Porta Alpina (Az Alpok kapuja) lesz.
Az egész vonatszakasz létrehozásának becsült költsége 15 milliárd dollár, vagyis mintegy 2 billió 760 milliárd forintnak megfelelő összeg. (via MTI)