Vérlázító: edzés, alvás közben

Egy német sporttudós azzal kísérletezik, hogyan lehet edzeni álom közben. Daniel Erlacher, a heidelbergi egyetem kutatója Németországban egyedüliként foglalkozik azzal, hogyan képes egy sportoló álmában motorikus tevékenység tanulására. A Bayerischer Rundfunk internetes portálja ismerteti a kutató elképzelését, amely szerint ha egy tesztszemély képes arra, hogy álmában ellenőrizze cselekedeteit, akkor az is lehetséges, hogy a mozgásokat céltudatosan gyakorolja. Ez minden edző és sportoló álma is lehet, hiszen így a tréningek hatékonysága gyorsan növelhető lenne.


Ehhez az is szükséges, hogy a kísérleti alany képes legyen az úgynevezett éber álomra, vagyis arra, hogy bizonyos értelemben irányítsa az álmát.  Erlacher egy ötpróbázóval kísérletezik, ő azon kevesek közé tartozik, akik képesek erre. Egyebek között arra is, hogy álmában pupillamozdulatokkal jelet adjon, hogy készen áll, elérkezett az irányítható éber álom fázisába. Ekkor elkezdődik az edzés, amelynek során olyan gyakorlatokat végeznek, amelyek éber állapotban igen nagy energiát emésztenek fel.

A feladat a térdhajlítás, és a kísérleti alanyra kapcsolt számítógép mérése szerint emelkedik a pulzus, illetve a légzés frekvenciája. Erlacher szerint ez bizonyíték arra, hogy az éjszakai tréningnek testi hatásai is vannak.

A sporttudós úgy véli: ha valaki álmában tréningezik, akkor ébren a korábbinál jobb eredményeket kell elérnie. Az ötpróbázóval végrehajtott kísérletsorozat azt tanúsítja, hogy az álomban szimulált gerelyhajító gyakorlatok segítségével a valóságos sporteredmények is jobbak. (via MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32