Kedves gyerekek, nézegessetek pornószájtokat!

Megsemmisítette egy amerikai szövetségi bíróság azt az 1998-as törvényt, amely a fiatalkorúak védelme érdekében kötelezővé tette, hogy a pornószájtok fenntartói hitelkártyaszám-ellenőrzéssel vagy más módszerekkel bizonyosodjanak meg a látogatók életkoráról, és kitiltsák a gyerekeket.

A törvény (Child Online Protection Act), bár elfogadták, soha nem lépett hatályba - az amerikai legfelsőbb bíróság úgy gondolta, a szólásszabadság hívei úgyis megtámadják majd. És tényleg. A szexuális felvilágosító szájtok, a Salon.com és az ACLU polgárjogi szervezet kikeltek a törvény ellen, és a szövetségi bíróság igazat adott nekik: "Annak ellenére, hogy személy szerint sajnálom, hogy félre kell tolnom egy újabb kezdeményezést arra, hogy megvédjük a gyerekeket a káros tartalomtól, talán kárt okozunk az ország kiskorúinak azzal, hogy saját védelmük nevében megfosztjuk őket az alkotmány első kiegészítésében garantált védelemtől, amelyet idővel teljes egészében megörökölnek majd." - írta indoklásában az ügyben ítélkező szövetségi bíró.
Az amerikai legfelsőbb bíróság 1997-ben már megsemmisített egy hasonló törvényt, gyakorlatilag ugyanazzal az indokkal, mint most Lowell Reed philadelphiai bíró: a kiskorúak eltiltása az alkotmány első kiegészítésébe ütközik, amely kimondja, hogy a sajtó és a szólás szabad.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32