Aladár, Álmos
-1 °C
1 °C

Meghal az Athlon, jöhet a Phenom

2007.05.05. 17:43
0 hozzászólás
Idén nyáron kerülhet piacra a 2003-ban bemutatott K8-as (aka Athlon 64-es) sorozat utódja, a K10-es. Az AMD négy éve nem nyúlt érdemben a csipjeihez, lett ugyan belőlük kétmagos, folyamatosan emelkedett az órajel, de az öregecskedő technológia már nem bírja a harcot az Intel Core 2 Duók/Quadok ellen.


Sokáig az Athlon márkanév volt az AMD legfényesebben ragyogó csillaga, ehhez a brandhez köthetők a cég legnagyobb sikerei, az utóbbi években azonban megfáradt a név, ezért másikat kerestek az új bajnoknak: ez lett a Phenom. A csúcskategóriás csipek mellett azért megmaradhat az Athlon márkanév is, de csak a középkategóriának, a belépő processzorokat meg továbbra is Sempronnak hívják majd.

Eltűnik a PR-jelölés is. Ezt még a kilencvenes évek közepén vezette be az AMD, hogy könnyebben össze lehessen hasonlítani a processzorai teljesítményét a Pentiumokéval (bár a hivatalos magyarázat ezt mindig cáfolta). Ehelyett hasonló jelölést vezet be a gyár, mint amilyet az Intel használ már jó ideje. A nagyobbik gyártó annak idején azzal az indokkal vezetett be új jelölést, hogy az majd megkönnyíti a csipek azonosítását, de a pár éve bekövetkezett váltás óta néhány szakemberen kívül senki sem tudja, hogy mire képes mondjuk egy Pentium 4 HT 561. Órajelet kéne megint jelölni, jó napot!

Az első újgenerációs processzor a Barcelona lesz (ez csak a kódnév, várhatóan Opteron branddel kerül a csip a boltokba), a 65 nanométeres, valóban négymagos, harmadszintű gyorsítótárral megerősített processzor már nyártól megvásárolható. Nem sokkal később, a harmadik negyedévben kerülhet piacra az Agenda FX kódnevű, valójában Phenom FX branddel ellátott processzorcsalád: ez lesz az otthoni csipek csúcsa, négy mag mellé várhatóan 2600 megahertzes órajel társul majd. A Phenom X4 az alacsonyabb órajelen járatott négymagosokat, a Phenom X2 a kétmagosokat jelöli majd.

2008 második felében várható a 45 nanométeres csíkszélesség megjelenése, és az sem elképzelhetetlen, hogy a Deneb FX kódnevű processzor már megkapja az IBM és az AMD együttműködésében kifejlesztett újfajta szigetelést. Ezzel – a gyártók szerint – 15 százalékos fogyasztás-csökkentés és 30 százalékos teljesítménynövekedés lesz elérhető. A Deneb FX már a DDR3 memóriákkal is képes lesz együttműködni.