Feltárják a jászsági mamutcsontleletet

Az elmúlt napokban több műszeres vizsgálatot elvégeztek, hogy meghatározzák, a Jászfelsőszentgyörgy határában talált mamutcsontok pontosan hol helyezkednek el a földben. Mint két hete megírtuk, összegyűlt a kellő pénz a lelet feltárásához. Az állat csont- és agyarmaradványaira egy amatőr régész bukkant, s a maradványok mennyisége alapján jó esély van arra, hogy az őslény teljes csontváza előkerüljön a föld alól. Őslénytani lelet kutatásánál eddig nem használtak olyan technikai eszközöket, mint a földradar vagy a magnetométer, bevetésük több vállalkozás felajánlásának köszönhető. A tervek szerint a hét elején még egy speciális talajradar is végigpásztázza a területet, és a berendezés által látottakból számítógépes térkép is készül.

A feltáró munkához várhatóan a hét közepén kezdenek hozzá. A munkát a közelgő, esővel és széllel járó hidegfront sem akadályozza, ugyanis az ásatás helyén egy fóliasátrat húznak fel és az alatt dolgoznak. Ez nemcsak az rossz időjárás ellen kell, hanem a leletek védelmében is. A feltárás több százezer forintos költségét a jászberényi és a jászfelsőszentgyörgyi önkormányzat, az érintett földterületen gazdálkodó szövetkezet, valamint budapesti és szolnoki vállalkozások pénzbeli felajánlásai révén sikerült előteremteni. A jászsági lelet tudományos jelentősége abban áll, hogy a Tisza folyó hordalékában már korábban találtak mamutcsont-darabokat, de a Kárpát-medencéből 10-12 ezer évvel ezelőtt eltűnt ősállat teljes csontvázát az Alföldön még nem sikerült a felszínre hozni.

[via MTI]

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32