Lazít a szolgáltatók szorításán az NHH

Az NHH szerint kifogásolható egyes szolgáltatóknak az a gyakorlata, miszerint a lejáró határozott idejű szerződések a lejárat után automatikusan meghosszabbodnak, vagy határozatlan idejűvé válnak.

Az NHH tanácsának közzétett határozata szerint a jelentős piaci erejű szolgáltatók (Emitel, Hungarotel, Invitel, Monortel, T-Com) nem tehetnek indokolatlan különbséget a fogyasztók között; azaz kedvezményes, hűségperiódust is magába foglaló ajánlataik nem irányulhatnak a fogyasztó röghöz kötésére, illetve arra, hogy a fogyasztó később ne tudjon elfogadni kedvezőbb ajánlatokat.

A határozat szerint a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének minősül, ha a szolgáltató a határozott idejű előfizetői szerződés felmondását, vagy a díjcsomagváltást olyan feltételhez köti, ami nem arányos a szerződéssel járó kedvezményekkel. Magyarán ha két év alatt harmincezer forintot spórolunk a hűségnyilatkozattal, a szolgáltató nem követelhet százezret a szolgáltatás felmondásáért.

A nemzeti konzultáció során megismert kötelezettség a szolgáltatók számára a határozat közzététele után hatvan nappal lép életbe, és a hatályban lévő előfizetői szerződésekre is vonatkozik. (via Portfolio)

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

7 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32