Halálra klikkelte magát egy kínai

Egy dél-kínai internetkávézóban egy fiatal férfi összeesett, majd meghalt, miután egyfolytában három napig játszott. A harmincéves netfüggőt kórházba szállították de már nem tudták megmenteni az életét, írja a Beijing News. A halál oka feltehetően végkimerültség volt, a rendőrség kizárta az öngyilkosság lehetőségét. A kínai lap nem közölte, mivel játszott a férfi.


A kínai netezők 40 százaléka számítógép előtt tölti a hétvégét, 70 százalékuk szenved a szenvedélybetegségek egy modern változatával, az internetfüggőséggel. A szindróma huzamosabb számítógép-használat következtében lép fel, testi és lelki tüneteket egyaránt okoz: csuklófájdalomra, szemfáradtságra, nyakmerevségre éppúgy panaszkodtak a netezők, mint depresszióra. De gyakori a szédülés, az alvászavar és a gyomorfájás is. A legnagyobb gond mégis az, hogy a netfüggők egyszerűen nem vesznek tudomást egészségük leépüléséről: 90 százalékuk nem fordult orvoshoz pszichikai problémáival, holott a válaszadók legalább 20 százaléka elismerte, hogy vannak ilyen problémái.


Hu Csin-tao államfő áprilisban kampányt indított az internet szerinte egészségtelen tartalmának (köztük a pornográf és ellenzéki oldalak) kiszűrésére. Egyúttal idén már nem engedélyezték további internetkávézók megnyitását és korlátozták a játékkal eltölthető időt is.


[via MTI]

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31