Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Visszatértek az űrcsótányok

2007.09.26. 14:07
3 hozzászólás

Szerencsésen visszaérkeztek a Földre szerdán a Foton-M fedélzetén az űrt megjárt csótányok, csigák, gyíkok, mongol egerek, lepkebábok, selyemhernyók és mikroorganizmusok.

A Foton-M Kazahsztánban, Kusztanaj várostól 140 kilométerre ért földet, és megkeresésére - valamint az állatkák fogadására - a helyszínre indultak a szakemberek, köztük a kísérletben résztvevő Európai Űrügynökség emberei.

Nyikolaj Szokolov, a Foton-M 3 repülésvezetője elmondta, hogy a kapszula megtalálása után két órán belül kinyitják a konténereket, amelyekben az állatok utaztak, és az utasokat átadják a kísérletet megrendelő tudományos intézeteknek, hogy ne kelljen azt a hosszabb időt a kapszulában tölteniük, amíg a Foton-M eljut gyártási helyére, Szamarába.

A hörcsögfélék családjához tartozó mongol egerekre bizonyosan szomorú sors vár: velük elvégeznek néhány kísérletet az Orosz Tudományos Akadémia orvosbiológiai problémákkal foglalkozó intézetében, majd a tervek szerint elaltatják őket.

Az állatok űrutazásától új ismereteteket remélnek a kutatók többek között arról, hogy a súlytalanság hogyan hat általában az alacsonyabb rendű állatokra, és különösen a metamorfózisra, arra a folyamatra, amelynek során a hernyóból báb, és abból pillangó lesz.

(MTI)