Hortenzia, Gergő
-2 °C
8 °C

A növények nem szeretik a mobiltelefont

2007.10.29. 11:07
4 hozzászólás

Francia kutatók szerint a növények nem reagálnak jól az elektromágneses hullámokra. Alain Vian és kollégái paradicsomnövényeket használtak fel az ezt vizsgáló kísérletükhöz, mert a paradicsom rendkívül érzékeny a környezetére. Amikor nagy frekvenciájú, 900 megahertzes, 5 volt/méteres elektromágneses hullámoknak tették ki a növényeket, azok úgy reagáltak, mint amikor megsérültek volna. A stressz-reakció nem indult el, amikor a növényeket páncélozott dobozzal védték. A növény mobilizálni kezdte a proteineket termelő génjeit már akkor is, ha a sugárzásnak csak egyes levelek voltak kitéve. A kutató szerint ez az erős fiziológiai reakció azzal magyarázható, hogy térfogatukhoz képest nagy felületen érintkeznek a sugárzással.


Vian emberi sejttenyészeteket is fel akar használni a kísérlethez, majd DNS-molekulákat, hogy megállapítsa: a gének mely részei érintettek. Egy korábbi kísérletben több mint ezer patkányt és egeret használtak fel, napi 1-4 óra hosszan, heti 5-7 napi sugárzást alkalmaztak, de ezek nem mutatták ki az elektromágnes hullámok rákkeltő hatását, sem pedig már létező daganatok kifejlődését. Ennek ellenére Elisabeth Cardis, az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) tartozó nemzetközi rákkutató központ tudósa szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az elektromágneses sugarak nincsenek káros hatással az egészségre. Egyes orvosok úgy vélekednek, hogy jobban veszélyezteti az agydaganat, vagy a különféle fülbetegségek azokat, akik régóta használnak mobilt. Cardis viszont úgy vélekedik, hogy az eddig rendelkezésre állt adatokból nem lehet még megbízható statisztikát készíteni.


[via MTI]

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?