Átadták a 2007. évi Gábor Dénes-díjakat csütörtökön az Országházban. A díjat a jelentős szellemi alkotásokat létrehozó szakemberek tevékenységének elismeréseként adják át minden évben, 1989 óta.
A Novofer Alapítvány kuratóriumának döntése alapján a 19. alkalommal átadott díjat az idén Kocsis István, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója, Szoboszlai György, a Magyar Suzuki Zrt. igazgatója, Arányi Péter, a Chinoin Zrt. alelnöke, Farkas József, a Sanametal Ortopédiai és Traumatológiai Eszközöket Gyártó Kft. tulajdonos igazgatója, Kálmán Erika, az MTA kémiai Kutatóközpont Felületkémiai és Katalízis Intézet igazgatója, Fésüs László, a Debreceni Egyetem rektora, valamint Hadlaczky Gyula, az MTA Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézet tudományos tanácsadója vehette át.
In memoriam Gábor Dénes elismerő oklevelet kapott Fayl Ivor a Novofer Alapítvány egykori elnöke, Kampfl József szobrászművész, és Kroó Norbert, fizikus, akadémikus.
Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjat kapott Lengyel Zoltán, V. évfolyamos hallgató a "ZigBee hálózat analizátor fejlesztése" tárgyú munkájáért.

Belépés Facebookkal
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 46 m2 Szobák 1+1 db Vételár 31,5 M Ft
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 160 m2 Szobák 1+4 db Vételár 138 M Ft
Rovataink a Facebookon