Boglárka
19 °C
35 °C

Automatikusan települ a Windows XP SP3

2008.07.11. 07:35
33 hozzászólás

A Microsoft magyar idő szerint csütörtök este tette elérhetővé a Windows XP harmadik szervizcsomagját (SP3) az automatikus frissítés szolgáltatáson keresztül. Ez azt jelenti, hogy azokra az XP-s számítógépekre, amelyeken ez be van kapcsolva, az elkövetkező napokban le fog töltődni a méretes patch – de természetesen ha valaki nem kér belőle, blokkolhatja a telepítést.

A szoftvervállalat a szokásoknak megfelelően a nyugdíjazásra ítélt, de makacsul életképesnek bizonyuló operációs rendszer utolsó szervizcsomagját is több hullámban, fokozatosan kezdte terjeszteni. Először a pc-gyártók juthattak hozzá, majd felkerült a hivatalos letöltőközpontba és a Windows Update szolgáltatásra, ahonnan manuálisan volt telepíthető. Az utolsó stáció az automatikus frissítésként való közzététel, amelynek az eredeti tervek szerint éppen egy hónappal ezelőtt kellett volna megtörténnie.

Csakhogy a terjesztés korántsem volt zökkenőmentes, többször is el kellett halasztani a kiadást. Április végén, az utolsó pillanatban derült ki, hogy a pakk inkompatibilis a Microsoft Dynamics Retail Management System (RMS) kis- és középvállalatoknak készített ellátásilánc-kezelő alkalmazással – ráadásul a Windows Vista SP1-et is érinti ez a hiba. Ezért a szoftvervállalat elhalasztotta az XP SP3 kiadását, és ideiglenesen leállította a Vista SP1 terjesztését is.

Miután elkészült a szűrő, amely megakadályozta, hogy a szervizcsomag feltelepüljön a Dynamics RMS-t futtató számítógépekre, végre felkerült a szoftver a letöltőközpontba és a Windows Update-re, de hamarosan egy újabb hibára derült fény: az AMD processzoros gépeket használók egy részének azzal kellett szembesülniük, hogy az SP3 telepítését követően a rendszerük vagy nem indul el, vagy folyamatosan újraindítja magát. Ezért a Microsoft egy újabb szűrőt készített, amely blokkolta a szervizcsomag telepítését az AMD-s számítógépeken. Azóta az inkompatibilitási hibát egy patchben javították, amelynek – ha az automatikus frissítés be van kapcsolva – ma már ott kell lennie az érintett rendszereken.

E problémák miatt az SP3 csak most, az eredeti menetrendhez képest egy hónapos késéssel válik elérhetővé automatikus frissítésként. Ha valaki valamilyen oknál fogva még most sem akarja telepíteni, használhatja a Windows Service Pack Blocker Toolkitet. Ez csak az automatikus frissítést akadályozza meg, ha a felhasználó a maga tölti le vagy lemezen megrendeli a frissítést, természetesen telepítheti azt. (IT.café).