Kristóf, Jakab
18 °C
34 °C

E3: az első nagy bejelentések

2008.07.16. 10:48
2 hozzászólás

Jó nagy arcraeséssel kezdődött az idei E3 a Halo-rajongók számára. Amikor véget ért a napok óta zajló visszaszámlálás a játék fejlesztőjének weboldalán, a várva várt bombahír helyett egy szűkszavú közlemény jelent meg, miszerint bocs, de a kiadónk úgy döntött, még ne mutassuk meg, mi lesz a nagy meglepetés. Azért persze volt jó néhány nagy bejelentés is, amiket szokás szerint videókkal tálalunk.

 

Kezdetnek mindjárt ott van minden first person shooterek öregapja, a Wolfenstein, ami újabb folytatást kap, a sztori a szokásos sci-fibe oltott nácis-világmegmentős, de a trailer sajnos elég semmitmondó.

 

Szintén nem mutat sokat magából a Playstation elmúlt éveinek egyik legnagyobb slágere a görög mitológiát szézezer liter vérrel nyakonöntő akciójáték, a God of War harmadik része, de itt legalább azt lehet tudni, hogy valamikor 2009-ben jelenik meg, kizárólag PS3-ra.

 

I am alive, vagyis életben vagyok - ez a Ubisoft meglepetésjátékának címe, amiben egy földrengés után egy lerombolt nagyvárosban kell valahogy túlélnünk. Igen hangulatosnak tűnik, bár az még nem látszik belőle, hogy a kalandjátákok vagy az akció irányába hajlik el inkább.

 

Wii Music, a Nintendo válasza a Guitar Herora és a Rock Bandre, negyven választható hangszerrel és nagyzenekarral; némi szépséghiba, hogy mindegyik hangszert ugyanaz a Wii-távirányító jelképez, nem kapunk élethű hangszer-kontrollereket.

 

A Singularity a Quake 4 fejlesztőinek új játéka lesz, sci-fi akció félresikerült tudományos kísérlettel, gravitációs anomáliával, idegen lényekkel; nem túl eredeti, de attól még lehet jó.

 

És a végére a legújabb Spore-előzetes, minden különösebb kommentár nélkül.