Az NPD piackutató cég adatai szerint az idei lesz az utolsó olyan év (legalábbis Amerikában, a cég ugyanis csak az amerikai eladásokat elemzi), amikor a zenei cédék forgalma nagyobb, mint az online zeneboltok fizetős letöltéseié. A 2009-es első félév adatai szerint az összesen eladott zenék 35 százalékát a netes áruházakból töltötték le, és a cédéeladások részesedése kétharmad alá csökkent. Mivel az utóbbi években a digitális piac nagyjából évi 20 százalékkal nő, a hagyományos zeneboltok forgalma pedig ugyanennyivel csökken, 2010-re utolérhetik az online boltok a fizikai adathordozóknál megragadt hagyományosakat.
A legnagyobb zenebolt Amerikában továbbra is az iTunes, ami a teljes piac negyedét, az online-nak pedig a 69 százalékát uralja, és a teljes albumok helyett főként egyesével vesznek rajta számokat az emberek. Az Apple boltjának sikertörténetére jellemző, hogy tavaly tavasszal vette át a vezető helyet a Wal-Mart szupermarketlánctól, ma pedig már majdnem kétszer akkora, mint a 14 százalékos részesedéssel bíró lánc. A harmadik helyen a Best Buy elektronikai bolthálózat áll.
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 86,49 M Ft
Rovataink a Facebookon