Virtuális plakátgaléria az ARC kiállításhoz

Tizedik alkalommal rendezik meg Budapesten az Ötvenhatosok terén az ARC plakátkiállítást, amely mára a magyar főváros egyik legrangosabb köztéri rendezvényévé vált. A T-Home virtuális ARC weboldal létrehozásával járul hozzá ahhoz, hogy minél többen részesei lehessenek a kulturális–vizuális élménynek. A honlapon megtekinthetők lesznek az utóbbi 9 év díjnyertes pályamunkái és az idei év teljes anyaga, amelyek közül a közönség szavazatai alapján választják ki a Best of ARC címre érdemes alkotást.

Az idén szeptember 3. és 22. között kerül sor az ARC kiállításra, amely a korábban kiírt „Restart. Te mivel kezdenéd?” című ARC pályázat legjobb alkotásainak szemléje. A pályázat ismertetőjegye, hogy mindig egy valamennyiünket érintő és foglalkoztató, aktuális kérdésre keresi a választ, a lehető legnagyobb szabadságot biztosítva az alkotóknak. Célja, hogy a szokványos médiakommunikációval szemben lényeglátó, nyílt és humoros módon közelítse meg a mindannyiunkat érintő problémákat, a bennünk felmerülő kételyeket, és a sokunkban megfogalmazódó megoldásokat. A plakátpályázat kiírói ebben az évben arra hívták fel az alkotókat, hogy adjanak megoldási javaslatokat , miként lehet túljutni egy válságon, lehetséges-e pozitív irányba fordítani a vele járó változásokat. A szakértőkből álló zsűri a beérkezett közel ezer pályamunka közül választotta ki azt az 54 óriásplakátot, amelyet érdemesnek tart a bemutatásra. A kiállítással egy időben induló arcmagazin.hu/virtualisarc című weboldal lehetővé teszi, hogy bárki virtuális sétát tegyen a plakátgalériában anélkül, hogy otthonról kimozdulna. Ebben az évben már nem csak az aktuális évad teljes kiállítási anyaga lesz látható a világhálón, hanem az elmúlt 9 év összes díjnyertes alkotása is. Az újítás adta az ötletet ahhoz a közönségszavazáshoz, amelynek során a legtöbb szavazatot kapott pályamunka elnyeri majd a Best of ARC megtisztelő címet. A 10 év plakátterméséből a közönség által legjobbnak ítélt mű alkotóját értékes T-Home ajándékcsomag illeti, amely tartalmaz egy LCD-tévét, egy netbookot és egy vezeték nélküli telefonkészüléket. A Best of ARC online közönségszavazás az ARC kiállítással egy időben, szeptember 22. éjfélkor zárul. Az ARC szervezői évről évre igyekeznek a felnőtt korosztályon kívül a gyermekeket is alkotásra inspirálni. Az idei Gyerek ARC kiállítás is megelőzte az idősebb korosztály bemutatkozását: a látogatók június 13. és 30 között a Művészetek Palotája előtti téren tekinthették meg a „Világomra így vigyázok” című pályázatra érkezett munkákat. A Magyar Telekom a fenntartható fejlődés elkötelezettjeként 10 éve küldetésének tekinti a városi tér szebbé, jobbá tételét, ezért külön kiírással csatlakozott az ARC Művészeti Szolgáltató Kft. Gyerek ARC pályázatához. A pályázatban feltett „Mit tennél környezetedért?” kérdésre olyan vizuális válaszokat várt, amelyek alkalmasak tűzfal dekorációnak. A 6 győztes alkotást az elmúlt időszakban festették fel az ország 5 városának (Budapest, Pécs, Miskolc, Sopron, Szombathely) tűzfalaira, ahol hosszú ideig színesítik majd a városképet, és hívják fel a lakók figyelmét a környezetvédelem fontosságára.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58