Guitar Hero 5-verseny a Westendben

A közelmúltban elkészült a Guitar Hero ötödik része, ennek örömére egy versennyel egybekötött bulit szervez a forgalmazó a Westend üzletközpontban 2009. szeptember 11-én.

Háromfős csapatok jelentkezését várják (dob-gitár-ének), a nevezési határidő 2009. szeptember 10. Maximum 20 csapat jelentkezését tudják elfogadni, az ügyben a ghwt@bsc.hu email-címre lehet levelet írni. A helyszínen csak akkor lehet regisztrálni, ha a helyek még nem teltek be.

A verseny este hétkor kezdődik, ezután már nincs lehetőség gyakorlásra.

A versenyzők előadását szakmai zsűri értékeli. Nem az a csapat nyer, amelyik a legtöbb pontot éri el. A játékbeli teljesítmény mellett értékelik a színpadi koreográfiát és a bandák kinézetét is. A korábbi versenyeken volt olyan, aki komplett rajongótábort hozott magával, voltak, akik lila hajjal és bőrruhában léptek színpadra.

Az első helyezett minden tagja egy Guitar Hero 5 szettet, a második helyezett Guitar Hero játékot, míg a harmadik csapat Activision ajándékcsomagot kap ajándékba

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58