Tovább süllyed a játékipar

Bár a válság elején még büszkén állították a videojátékok fejlesztői és forgalmazói, hogy a játékipart nem érinti a válság (a fő indok az volt, hogy a játék ár/idő arányban a legolcsóbb szórakozási forma), már hatodik hónapja folyamatosan rácáfolnak erre a statisztikák.

Az augusztusi amerikai adatok 14 százalékos visszaesést mutatnak az egy évvel ezelőtti eladásokhoz képest, annak ellenére, hogy három nagy reményekkel várt kasszasiker, az amerikai focis Madden NFL 10, a Batman Arkham Asylum, és a Wii Sport Resort is megjelent a hónapban. A játékkonzolok eladásai még inkább mélyrepülésben vannak, két elemzőcég is felmérte a piacot, az egyik 24, a másik 28 százalékos visszaesést jelentett, a PS3 olcsó új verziójának premierje ellenére.

Szakemberek szerint azonban most már tényleg vége válságnak a videojátékok világában, szeptemberben legalább 10-15 százalékos emelkedést várnak az eladásokban a 2008-as adatokhoz képest (főleg a két zenés játékban, a Rock Band Beatlesben és a Guitar Hero 5-ben, illetve a Need for Speed autóversenyes sorozat új részében bíznak), aztán karácsonyig a várakozások szerint nagyjából a 2008-as szintet fogják hozni a játékok.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25