25 éves a DNS-azonosítás

A technológia és tudomány területét a mai napon is a londoni Apple show dominálja, új iPhone és iPod-hírekkel. Helyszíni tudósítónk izgalmasabbnál izgalmasabb újdonságokról számol be. Addig is, nézzük, mi jelentőségteljes még ezen a napsütötte csütörtöki napon.

Sokkal kevesebb gyilkosságnál kapnák el a tettest és sokkal unalmasabb lenne a Helyszínelők sorozat, ha nem fedezték volna fel napra pontosan 25 évvel ezelőtt a DNS-azonosítást. A bűncselekmények és azonosítások esetében alapvető fontosságú eljárás felfedezői 1984 szeptember 10-én rukkoltak elő azzal az újdonsággal, hogy a DNS-mintákkal megkülönböztethetőek az emberek. A Sega tíz éve mutatta be a Dreamcast konzolt, arról mesél izgalmas dolgokat Peter Moore, a Sega alapítója.

Az is kiderült, hogy a halálnak van szaga, ráadásul azért, hogy taszítsa a tetemtől az élő rokonokat. Legalábbis az állatoknál így van, fedezték fel kanadai biológusok.

A Hubble űrteleszkóp szerencsére újra beindult, hogy csodálatos űrfelvételekkel örvendeztessen meg bennünket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58