Feltalálták a hordozható házat

Harminc centiméteres, vékony alumíniumrudakból összecsavarozható, hordozható házat talált fel egy argentin férfi - egyelőre csak papíron.

A közgazdásznak tanult, 46 éves Matias Konstandt az új technológiát alkalmazva már nyolc évvel ezelőtt épített magának egy 300 négyzetméteres házat Buenos Aires egyik elővárosában. A 16 ezer alumíniumcsőből összetákolt építmény külső borítását nagyrészt cement és mész keverékével levakolt habszivacs és falapok alkotják. Néhány helyen azonban csak üvegfal határolja a belső teret, bepillantást nyújtva a ház vázszerkezetébe. Konstandt házában az ágyak, a konyhaasztal, sőt még a fürdőkád is részben alumíniumcsövekből épült.

A technológia legnagyobb előnye, hogy az alumíniumcsövek rendkívül könnyűek - mindössze négy kilogramm jut egy négyzetméter beépített területre -, és a házat szinte gyerekjáték felhúzni. Az építmény ezenkívül tűz- és földrengésbiztos is.

Ezt a házat persze még senki nem viheti magával - ismeri el a feltaláló, aki azt mondja, először egy nagy házzal akarta kikísérletezni a technológiát. A kis, hordozható verzió még csak papíron létezik, de a prototípus már nem várat sokat magára. Az argentin férfi tervei szerint a hordozható ház ha egy hátizsákban nem is, egy autóban biztosan el fog férni. A lakóautó-gyártóknak azonban úgy tűnik, egyelőre nem kell aggódniuk: a hordozható házban ugyanis, szemben a lakóautóval, nem lesz konyha és fürdő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25