Az NHH jövőre kiemelten ellenőrzi az internetszolgáltatókat

Az NHH jövőre is kiemelten vizsgálja, hogy a netszolgáltatók korlátozzák-e a le- és feltöltési sebességet lassításának, és ellenőrzik az árukapcsolást is. A hatóság hétfőn bejelentette, hogy fokozottan vizsgálják az egyedi előfizetői szerződéseket, a hibaelhárítást, az emelt díjas számok használatának, valamint a roamingrendeletben előírt kötelezettségek betartását.

A hatóság közölte, hogy a piacfelügyeleti tevékenység keretében jövőre figyelemmel kísérik a hírközlési piac változásait, elemzik azokat, és ha szükséges jogalkotási lépéseket kezdeményeznek. A piacfelügyeleti tevékenység részeként ellenőrzik a szolgáltatások minőségét, a fogyasztók érdekeit védő garanciális szabályok érvényesítését, és többek között a hírközlési végberendezések forgalmazását is. 
A piacfelügyeleti terv tartalmazza az NHH Tanácsa által hozott határozatok betartásának ellenőrzését is.

Az NHH a hatósági ellenőrzések keretében jogsértés feltárása esetén, a fokozatosság elvét betartva felhívás kiadásával nyújt lehetőséget arra, hogy a szolgáltatók önkéntes jogkövetéssel tegyenek eleget a szabályoknak. Az NHH a piacfelügyeleti tevékenysége keretében 2008-ban 215 bírságoló határozattal 206,3 millió forint, 2009 első félévében 170 bírságoló határozattal 91 millió forint bírságot szabott ki - ismertetik.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59