Gyula
8 °C
21 °C

Még lehet jelentkezni a Startup konferenciára

2011.02.24. 13:18
0 hozzászólás

Az idén is megrendezik a StartUp Underground konferenciát Budapesten. A konferencia a magyarországi induló vállalkozások találkozója és versenye is egyben. Célja, hogy összehozza a befektetőket a legújabb startupokkal, legfrissebb ötletekkel. A végső cél persze az, hogy minél több magyar startup fejlődjön ki, jusson tőkéhez.

A konferenciára startupok is jelentkezhetnek, az egyik központi elem ugyanis a startupok közötti verseny. pályázók közül a szakmai és befektetői zsűri választja ki azt a 5-8 db projektet, amelyik a konferencián 8 percben prezentálhatja az ötletét. A kiválasztott csapatok a versenyt megelőzően a befektetői prezentációról szóló felkészítő tréningen vehetnek részt. A konferencián pedig a zsűri győztest hirdet, a nyertes pedig különböző díjakat kap. A tavalyi győztes, a Webcam Laboratory (mi is írtunk róluk itt) azóta befektetőt is találta magának. A versenyre március 1-ig lehet jelentkezni.