Kínai hackerek törtek be a dél-koreai védelmi minisztériumhoz

Kínai hackerek bizalmas dél-koreai katonai dokumentumokhoz férkőztek hozzá tavaly júniusban, amelyek a Global Hawk pilóta nélküli amerikai repülőgép megvásárlására vonatkoztak - közölte hétfőn egy dél-koreai parlamenti képviselő.

Sin Hak Jong, az ellenzéki Demokrata Párt képviselője, egyben a szöuli parlament védelmi bizottságának tagja a Csoszun Ilbo című lapban közölt nyilatkozatában elmondta: a támadók feltörték a dél-koreai védelmi minisztérium szerverét, és hozzáfértek a Global Hawk amerikai megvásárlásával kapcsolatos dokumentumokhoz.

A képviselőt erről egy dél-koreai kormányzati tisztségviselő tájékoztatta. A szöuli kormány nem vetette fel az ügyet a kínai vezetésnél, és továbbra is fontolgatja, hogyan kezelje az ügyet.

Dél-Korea tavaly csaknem 29 millió eurónak megfelelő összeget tervezett be az amerikai repülőgép megvásárlására, miután 2010 márciusának végén - szöuli állítás szerint - egy észak-koreai torpedó elsüllyesztette a Cshonan dél-koreai hadihajót, 46 tengerész halálát okozva. A két Korea közötti feszültséget fokozta, hogy tavaly novemberben Észak-Korea ágyútűz alá vett egy dél-koreai szigetet, ami négy emberéletet követelt. A pilóta nélküli amerikai repülőgép képes lenne arra, hogy a két Korea határától számítva 200 kilométernyi mélységben megfigyelje Észak-Korea területét.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59