Navigációs céget vett a Nokia

2007.10.01. 22:01
Bődületesen sok pénzért megvette a Navteq navigációs céget a Nokia. Az 5,7 milliárd eurós, azaz nyolcmilliárd dolláros üzlet a Nokia eddig legnagyobb beszerzése, ráadásul a finn cég még ki is szúrt magával, mert a részvények év eleji árának több mint kétszeresét fizeti ki. Persze nem csak holmi térképek cseréltek gazdát, a Navteq ugyanis 30 országban 168 irodában 3000 embert foglalkoztat. A cég a Nokiától függetlenül működik majd, de saját anyavállalatának biztosa olcsóbban adja majd a fontos adatokat. Ez igen fontos lépés, hiszen így a Nokia térképeket és helyi turisztikai információkat adhat el az embereknek. Olyasmit, ami például a magyar mobilszolgáltatók portfoliójából is eléggé hiányzik. Én nemrég egy nyomorult ATM-et nem tudtam megkeresni a WAP segítségével, szóval mobilinternetügyileg ne legyünk büszkék semmire.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?