Az év egyik leghülyébb telefonja

Utcain plakátokon jól néz ki a Samsung F330, pont olyan, mint egy zenelejátszó. De amikor elkezdtem használni az volt az első gondolatom, hogy a falhoz vágom, leöntöm benzinnel és vigyorogva nézem, amint porrá ég. Egyetlen szerencsém, hogy lemerült a dög, és a töltője nincs nálam, így nem tudom bekapcsolni.

A baj a kezelőfelülettel van. A kijelzőt is magába foglaló blokkon tíz gomb van, nagyjából három különböző síkban. Van egyrészt a kijelző síkja, amelyen négy érintésérzékeny gomb van: hívásfogadás/elutasítás, menükben elfogadás/elutasítás. Ezen belül van a nagy fehér négyzet, négy érintésre érzékeny gombbal: négy irány a menükben, illetve a zenelejátszó előre, hátra, stop és menü funkciói. Ezen belül középen van a play/pause illetve oké gombként funkcionáló nem érintésérzékeny gomb, valamint a fehér négyzet alatt van a zenelejátszó indítógombja.



Lehet, hogy az átlagtól eltérő a hüvelykujjam formája, de ha így van, akkor az Indexben elég sok mutáns dolgozik, mivel mások is ugyanazt tapasztalták, amit én: az oké gomb megnyomásakor egy érintésérzékeny gombot is eltalál az ember. Nem mértem fel, hogy pontosan mekkora ennek a veszélye, de az esetek többségében ez történik. Így az oké parancs általában nem az eredetileg kiválasztott ikonra érvényesül, másik menü nyílik meg, más program indul el. A zenelejátszóban a legsúlyosabb a helyzet, hiszen az elrendezés miatt a pause helyett a stop nyomódik le, ami a világ legeslegidegesítőbb dolga.

A Samsung eddig is büszkén hirdette elsőségét, hát most újabbal gyarapíthatja a listát: ez az első mobil, amelyen egy egyéves gyermek két perc alatt kikapcsolja az offline módot, majd letölti és feltelepíti a Gmail alkalmazást. Noha még nincs is emailcíme. Az érintőgombok olyan érzékenyek, hogy egy alkalommal sikerült felhívnom valakit éjjel 11-kor néhány óvatlan érintéssel, majd amikor elkezdett beszéni a zsebembe, attól kaptam idegbajt, hogy a billentyűzár kioldása után lehet csak gombbal megszakítani a hívást.

Sajnos hiába szól jól a zenelejátszója és van benne HSDPA, hülye kezelőfelülete miatt az F330 gonosz eszköz.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59