Mégsem törhető a mobil?

Nagyon komoly szaktudás szükséges a telefonhívások feltöréséhez, derül ki egy írásból, és a mobilipart képviselő a GSM Association nevű szervezet szerint a telefonálóknak nem kell félniük a lehallgatástól.

A napokban egy informatikai biztonsággal foglalkozó kutató bejelentette, hogy feltöri a gsm-hálózat titkosítását, és ezzel minden telefonhívás lehallgathatóvá válik. Mások azonban azt mondják, hogy a rendszer feltörése egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy azt a kutató állítja. Egy magyar mobilszolgáltatótól kaptuk meg a szolgáltatókat és gyártókat képviselő GSM Association (GSMA) nevű szervezet írását a törésről, de a szervezet a megkeresésünkre nem válaszolt.

A gsm-hálózatoknál a mobiltelefon és a rádiós bázisállomások közötti kommunikációt az A5/1 nevű titkosítási algoritmus védi. Bár az utóbbi években több elméleti szintű publikáció megjelent az A5/1 feltöréséről, a GSMA szerint gyakorlati megoldás máig nem született.

Egy körülbelül 2 terabájtos keresőtáblázat segítségével feltörhető a hívás, ezt a GSMA is elismeri, de arra hívja fel a figyelmet, hogy a támadáshoz azonosítani és rögzíteni kell a gsm-hívást, és ennek a módszeréről még nem láttak tudományos publikációt. A támadónak vevőberendezésre és jelfeldolgozó szoftverre is szüksége van, és ezek kifejlesztéséhez komoly szaktudás kell. Ha szükséges, a szolgáltatók is gyorsan módosítani tudják a beállításaikat, amivel szintén megnehezíthetik a támadók dolgát.

Azzal persze nem számolt a GSMA, hogy elméletileg a tőzsdézéshez és a pénzügyi befektetések kezeléséhez is sok tudás kell, és meg kell szerezni az emberek bizalmát, mégis kitermelt a világ egy Bernie Madoffot. És ő csak egy szélsőséges példa. A kártyaszámokat is milliószámra lopkodják ki az elméletileg biztonságos pénzügyi rendszerből.

Az A5/1 hatékony és megbízható titkosítás, állítja a GSMA, szemben a korábbi rendszerekkel, amelyek olcsó és könnyen beszerezhető rádiós szkennerekkel lehallgathatók voltak. Már vannak erősebb algoritmusok is, mint például az A5/3 nevű, amit folyamatosan vezetnek be, és végül kiváltja az A5/1-et.

Ráadásul - és erre Karsten Nohl, a gsm feltörésén dolgozó kutató is rámutatott - a modernebb 3G-hálózaton és a csomagkapcsolt gprs-en nem az A5/1 titkosítást használják.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58