Szívbeteg fotós, korlátolt tinédzser, kétarcú zenész

2009.11.07. 13:11
A mobilgyártók rohamtempóban mozdultak rá az érintőkijelzős technológiára, de a nagy sietségben a modern készülékekbe is átültették néhány rossz régi elképzelésüket. A Sony Ericsson, a Samsung, a Nokia és az LG mobiljain mutatjuk be az iPhone-on és Androidon túli világot.

A mobilgyártók rohamtempóban mozdultak rá az érintőkijelzős technológiára, de a nagy sietségben a modern készülékekbe is átültették néhány rossz régi elképzelésüket. A Sony Ericsson, a Samsung, a Nokia és az LG mobiljain mutatjuk be az iPhone-on és Androidon túli világot.

Az iPhone egyetlen év alatt teljesen megváltoztatta a mobilozási szokásaimat, de a készülék nem sokáig maradt nálam. Először a lányom vetette rá magát a modern kvarcjátékra, végül a feleségem zsebében landolt. Hat program letörlése és nyolc újabb feltelepítése után az üzleti férfimobilból családi nőmobil lett.

Ebben a gyors átalakulásban az érintőkijelzőé a főszerep, hiszen ami csak virtuálisan létezik, azt pillanatok alatt az ellenkezőjére lehet változtatni. Hasonlóan egyszerű az átváltozás az Android operációs rendszerrel. A csúcskategória alatt viszont egészen más a helyzet. A gyártók úgy építik meg a készülékeket, hogy általában csak bizonyos funkciók használhatók jól.

A nagy nagyképű

Enyhe megalomániára utaló tünetek láthatók a Sony Ericsson legújabb fényképezős készülékén. Mint amikor az ovisok vitatkoznak, hogy kinek hány danos feketeöves az apukája, úgy halmozza a svéd–japán gyártó a megapixeleket.

A Satióban már tizenkét megapixeles kamera van, amire az egyszerű vásárló azt mondja, hogy hű, és már rakja is be a kosarába. Arra persze nem gondol, hogy még a legmenőbb full HD felbontású plazmatévéken is legfeljebb két megapixel fér el (1920*1080 pixel). A Satio teljes méretre nagyított fotóin meg szemcsék látszanak, és csak erősebb fényben tudtam igazán jó minőségűt fotózni. Ennyit arról, hogy érdemes-e halmozni a megákat, a lencse és a szenzor minőségének javítása helyett. A vakuja tűrhető, mobil létére legalábbis.

Maga a készülék egy mélytengeri búvárra hasonlít: nagy és gyorsan merül. Zsebbe csúsztatás közben a kiálló lencsevédő fedél néha kinyílt, és rögtön elindította a kamera szoftverét. Az akkuja meg nagyjából fél napot bír ki. Én akkor adtam fel a Satióval való próbálkozást, amikor a Gellért téri kanyarban zsebre vágtam a félig feltöltött mobilt, és a Batthyány téren már se kép, se hang, kifogyott belőle az energia.

Symbian fut rajta, mint a Nokia érintőkijelzős mobiljain, de a Sony Ericsson kiegészítette egy saját főmenüvel. Ez jól sikerült, könnyen elérhetők vele a legfontosabb névjegyek, képek, a kedvenc weboldalak és programok. Az érintőkijelzőn a gombnyomásokat általában többször meg kellett ismételni, mire a készülék felfogta az utasítást. Ennek a százhatvanezer forintos mobilnak több a hibája, mint a jó tulajdonsága, legfeljebb a panaszfórumokon lesz sláger.

Sokkal jobb a Sony Ericsson Aino nevű készüléke. Jó példa arra, hogy néhány egyszerű ötlet is elég egy kiváló zenemobil megalkotásához. Bár a Sony Ericsson az Ainóra is a saját csatlakozóját rakta (a szabványos micro-usb helyett), a gyártó nem kényszeríti a júzereket bumszliban végződő fülhallgatóinak használatára. Ad a mobilhoz egy bluetooth-adaptert, amibe bármilyen fülhallgató bedugható. Ez egyben távvezérlő is, lépteti a számokat, állítja a hangerőt, és az benne a legjobb, hogy laptophoz csatlakoztatható, és a Windows 7 médialejátszóját is tudja vezérelni.

Az Ainónak két különálló menürendszere van, ami elsőre szokatlan, de jól használható. Összecsukva kizárólag a multimédiás funkciók vezérelhetők az érintőkijelzővel, ami jól és gyorsan reagál az érintésre. Szétnyitva az érintésérzékeny felület kikapcsol, és megjelenik a szokványos, a gombokkal vezérelhető Sony Ericsson-menü.

A Sony Ericsson tehát megspórolta a virtuális gombok kifejlesztését, és ez így van jól. A kijelzőjén a virtuális gombok nem lettek volna elég nagyok ahhoz, hogy ujjal kényelmesen vezéreljük, a böködőpálca meg nagyon 20. századi megoldás lett volna. A mobilért körülbelül százezer forintot kérnek el a boltban.

Vezérváltás

Teljes átalakulás előtt áll a Nokia, a csúcskategóriát ugyanis elfoglalta a frissebb Maemo platform, ami az N900 zsebszámítógépen debütál. A régebbi Symbian lecsúszott a középkategóriába, erre jó példa az érintőkijelzős 5530, ami memóriakártya nélkül ötvenezer forintért, nyolc gigabájtos kártyával hatvanezerért megszerezhető.

Érthető, hogy a Nokia új platformot vezet be, a Symbian nem a legjobb érintőkijelzős rendszer. Viszont elég letisztult, nincs benne annyi csicsa, mint a koreai mobilokban, kezelése is könnyen megtanulható. Legfőbb hibája, hogy az interfészen sok a kihasználatlan terület, és néha az elviselhetőnél többet kell nyomkodni. A böngészőben például tíz-tizenkét érintéssel lehet megfelelő méretűre nagyítani az weboldalakat.

Meglepő módon pont a zenelejátszásnál követett el furcsa bakikat a Nokia, pedig az 5530 egy XpressMusic kategóriába tartozó zenetelefon. Elméletileg előnyös, hogy az új fülhallgató zsinórja a széles metéltre hasonlít, mert így kevésbé tud összegabalyodni. Csakhogy a zsinór olyan merev, hogy simán kitolta a fülemből a füldugaszt. Igyekeztem mereven előre nézni, mint az apósom, akinek platinacsavarok fogják össze a nyakcsigolyáit. Néha még a hangerőállító is vacakolt – hol működik, hol nem.

Premierplán

Az LG-nek még mindig az Arena a vezető készüléke, de a koreai gyártó a divat területén is próbál előretörni. Az Arena kezelőfelületét örökölte a nemrég bemutatott BL40 Chocolate is- Leginkább egy csúcstechnikás távirányítóra hasonlít, de nem a vezérlés, hanem a tartalmak lejátszása a fő erőssége.

Most az egyik legjobb mobilos médiaközpont az LG BL40. Ragyogóan színes kijelzőjén élvezhetők a filmek, és az akkuja jól bírja a terhelést. Simán lejátszotta a Big Bang Theory két húszperces epizódját, és bőven maradt benne energia, majdnem kibírt egy napot. A hangminőség a Dolbynak köszönhetően kiváló, akár a gyári füldugaszt, akár egy minőségi Sennheiser fejhallgatót kötöttem rá.

Sajnos a divatmobil hű a nevéhez, az interfésze tele van fölösleges csicsákkal. A menük animáltan nyílnak meg, az ikonok meg túlságosan hasonlítanak egymásra, van középen egy narancssárga folt, mellette jobbra egy kék vonal, balra egy pirosas alakzat, néhol zöld, lila és rikító kék foltok. Kell két másodperc gondolkodási idő, mielőtt kitalálom, hogy hová is kéne bökni.

A webet sajnos elég csúnyán jeleníti meg a BL40, az Index.hu címlapján szkrollozva gyakran szürke-fehér négyzetrács jelenik meg a tartalom helyett. A processzor lehet a ludas, valószínűleg nem tudja időben kiszámolni, hogy mit kellene a kijelzőre raknia. Néha a galéria betöltésekor is belassul a mobil. A BL40 kamerája homályos felvételeket készít, tartalomfogyasztásban jobb, mint tartalomgyártásban.

Elveszett részletek

Nem nagyon érthető a Samsung stratégiája. A koreai gyártónak van Windows Mobile-, Symbian-, Android-alapú mobilja, de az aktuális csúcsmobilján – a Jeten – a saját rendszere fut. A mobil a nevéhez hűen gyors, de a menürendszere szerencsétlenül van összerakva, túl csicsás, nem jó benne navigálni. A SIM kártyát elég hamar átraktam egy másik tesztkészülékbe.

Ugyanis sokkal érdekesebb az egyszerű Samsung Corby, amit a tiniknek szánnak. Ezért lehet kapni citromsárga hátlappal is. Ennek is vannak buta hibái, például a főmenüben a miniprogramok (widgetek) néha saját életet élnek. Néha egy bökés hatására átugrottak a kijelző sarkába, és nehezen lehetett visszarángatni őket a helyükre.

A most 43-45 ezer forintért árult Corby előnye, hogy beleépítették a fiataloknak fontos szolgáltatásokat, egyszerűen lehet vele képeket feltölteni az ismert közösségi portálokra, például a Facebookra, a Picasára, a Flickrre. Sajnos kispórolták belőle a sebességet, hsdpa helyett csak edge van benne.

Útelágalazódás

A középkategóriás mobilokban is benne vannak azok az újítások, amelyek nélkül ma már ciki lenne megjelenni. Legfőbb hibájuk, hogy még mindig hajlamosak ész nélkül összekalapálni ezeket a funkciókat. Ennek is szerepe lehet abban, hogy az emberek nagy része nem akar érintőkijelzős mobilt. A Canalys felmérése szerint az érintőkijelzős mobilt használók ötvenhárom százaléka nem akar megint érintőkijelzős mobilt venni. A brit, német és francia júzerek körében elvégzett felmérés szerint az Apple és a HTC ügyfelei közül az átlagnál többen ragaszkodnak az érintésvezérléshez, ez a két cég viszont főleg csúcskategóriás mobilokat gyárt.